I want to marry my bed.
Az utóbbi időben borzalmas kedvem volt. Depressziós voltam, és habár az írás ennek hála ment mint a karikacsapás, valahogy nem tett boldoggá hogy amint reggel kinyitottam a szememet, csak arra tudtam várni, mikor fekhetek ismét vissza az ágyamba, hogy felejtsek. Hiszen mi is lehetne jobb és kellemesebb pár finom, puha párnánál, és egy meleg takarónál, ami mintha minden rosszat elfelejtetve veled védelmet nyújt ahogy hozzádsimul. Az ember hajlamos sokszor túldramatizálni a dolgokat, de azt hiszem hogy akkor már tényleg bajról beszélünk ha az illető napok óta úgy alszik el, hogy álomba bőgi magát, és fuldokolva az önmarcangolás bugyraiban tett kalandoktól végre elérkezik Sohaországba. Az utóbbi estéim akár valamilyen bizarr fantasy filmből vett utazásnak is elmehettek volna, sacperkábé annyira is éreztem magam kipihentnek és kiegyensúlyozottnak, mint amennyire az ember a Mount Everest megmászása után érzi magát. Ennek azt hiszem vége. Talán... Egyesek szerint az idő megold mindent, vagy ha nem is, legalább tompítja a fájdalmat. Mi van akkor ha az idő gonosz tréfát játszva az ember idegeivel egyre csak lassul, hogy életlen kését még mélyebbre szúrhassa az illető szívébe? Hogy kiélvezve a pillanatot még egy pillangószárnycsapásnyi ideig fájdalmat okozhasson. Aztán el kellene jönnie a gyógyulási folyamatnak. Újra végig akartam bástyázni a lelkemet és a szívemet a kis katonáimmal hogy még egyszer ne eshessen meg az hogy holmi idegenek sírni látnak. Tudtátok, hogy sokkal nehezebb visszaépíteni a falat ha azt egyszer már valaki lerombolta? Az egészet újra szét kell szedni, hiszen a romokat nem mered újjáépíteni. Az előzőt is sikerült valakinek áttörnie, mi van ha már az alapoknál rögtön rossz volt az egész? Szóval elkezded lebontani azt is ami megmaradt. A munka fájdalmasan lassan halad, minden egyes kődarab nehezen mozdul a helyéről és még ha ez nem lenne elég, a tetejébe még egy égő lyukat hagyva maga után az emléke annak, hogy vala ott volt, is fájdalmat okoz. Pont mint mikor egy már majdhogynem begyógyult sebről lekaparod az alvadt vért. Ismét felszakad, és csak még jobban fog fájni mint eddig. Bizarr ez az emberi test. Bizarr ez az emberi lélek.